A kényelmes vásárlás és az igényeinek leginkább megfelelő termékek ajánlása érdekében kérjük, fogadja el az ehhez szükséges cookie-kat a "Rendben" gombra kattintással.

Jóváhagyása esetén többek közt meg tudjuk őrizni beállításait és preferenciáit, illetve az Ön által megtekintett oldalakat, amely jobb vásárlási élményt nyújt majd Önnek. 

Választását később bármikor módosíthatja. 

Az adatfeldolgozással és partnereinkkel kapcsolatos további információkról itt olvashat bővebben:

Adatvédelmi tájékoztató

Kanlux Smart S A60

Kanlux Smart S A60
Napjainkban az okostelefonok és egyéb infókommunikációs eszközök elterjedésével, térhódításával egyesekben felmerülhetett az igény arra is, hogy LED-es fényforrásunk, akár ezekről a készülékekről is vezérelhető, irányítható legyen. Az ő számukra jó hírrel tudok szolgálni, ugyanis a 2022-es évben már januárban újdonságként jelent meg a piacon, sokak megelégedésére a Kanlux Smart S A60, amely ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel. Korábban, ezt megelőzően ehhez hasonló egyáltalán nem volt kapható sem a kis, sem pedig a nagykereskedésekben, úgyhogy abszolút innovatív technológiáról beszélhetünk.

Napjainkban az okostelefonok és egyéb infókommunikációs eszközök elterjedésével, térhódításával egyesekben felmerülhetett az igény arra is, hogy LED-es fényforrásunk, akár ezekről a készülékekről is vezérelhető, irányítható legyen. Az ő számukra jó hírrel tudok szolgálni, ugyanis a 2022-es évben már januárban újdonságként jelent meg a piacon, sokak megelégedésére a Kanlux Smart S A60, amely ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel. Korábban, ezt megelőzően ehhez hasonló egyáltalán nem volt kapható sem a kis, sem pedig a nagykereskedésekben, úgyhogy abszolút innovatív technológiáról beszélhetünk.

Ehhez az okos izzóhoz WIFI hálózat szükségeltetik. Itt fontos leszögezni, hogy kizárólag 2,4 GHz-es WIFI hálózaton működőképes, az 5 Ghz-es WIFI hálózatra nem tud csatlakozni. Erre érdemes odafigyelni. A termék kezeléséhez a SMART LIFE elnevezésű applikációt kell az APP Store-ból vagy a Google Play Áruházból telepíteni. Az alkalmazás első használatakor új fiókot kell létre hozni. A regisztrációt követően már be is tudunk jelentkezni. A foglalatba helyezett fényforrást kapcsoljuk be és várjunk ameddig villogni kezd. Ekkor az alkalmazáson belül nyomjuk meg a „Készülék hozzáadása” opciót vagy a jobb felső sarokban található (+) ikont. A lámpa csatlakozásához követnünk kell a képernyőn megjelenő utasításokat. A doboz oldalán található QR kód segítségével azonnal az applikációhoz jutunk.

Néhány tudnivaló, melyek mellett csak úgy nem ajánlatos elmenni. A fejelése „foglalata” például a legtöbb háztartásban általánossá vált E27 (normál), tehát a vastagabb menettel ellátott. A fogyasztása 11,5W, fényárama pedig 1055 lumen, ami a LED-ek között erősnek számít. A teljesítménye pedig egy 75W-os hagyományos izzónak felel meg. Színvisszaadási indexe (CRI) pedig 80, ami annyit jelent, hogy a megvilágított tárgyak jó százalékban adják vissza a színüket. Mérete nem mondható extrémnek, a magassága foglalattal együtt 118 mm, az átmérője 60 mm. A fényforrás maga kinézetre egy általános műanyag borítású és műanyag opál burával ellátott égő. Még az általánosan elterjedt SMD chippel. Sugárzási szög 180°. Energetikai besorolás az új rendszer szerint: F

Ha már sikerült párosítanunk az okos fényforrást és a telefonos appot, számos lehetőség nyílik meg előttünk. Például állíthatjuk a színhőmérsékletet 2700K-től egészen 6500K-ig az éppen aktuális kedvnek, hangulatnak megfelelően. Ugyanígy megtehetjük mindezt a színek terén is. A színskála egész széles spektrumban mozog. Mindezek mellett még a fényerőt is szabályozhatjuk annak függvényében, hogy az adott helyzetben mekkora világításra van szükségünk. Időzítőt is konfigurálhatunk, tetszés szerint beállíthatjuk a világítás időpontját és időtartalmát. Tervet is készíthetünk rövid-illetve hosszútávra egyaránt.

Kompatibilis az Amazon Alexa & Google Home okos otthon rendszerével.

Kanlus smart s-a60

 

A fenti képen az látható, hogy az alkalmazáson belüli ikon segítségével manuálisan, tehát az ujjunkkal csúsztatva tudjuk szabályozni a fényerőt, a kellő színhőmérsékletet és a színt egyaránt. Kezelése kifejezetten felhasználóbarát, azaz a család bármely tagja különösebb nehézség nélkül tudja használni.